A készítmény fő összetevője a mangosztán nevű gyümölcs. Egyedülálló összetétellel bíró növény, melynek fő hatóanyaga a xanthon. A xanthon egy erőteljes antioxidáns hatású flavonoid, de a gyümölcs ezenkívül más antioxidáns hatású vegyületeket - polifenolokat, katechineket, illetve szintén antioxidáns hatású C-vitamint is gazdagon tartalmaz.
A mangosztán az utóbbi időkben a tudományos érdeklődés középpontjába került, mivel Keleten nemcsak finom íze miatt fogyasztják, hanem kiváló egészségvédő tulajdonságai miatt is. Ez volt az, ami miatt az utóbbi időkben egyre inkább a kutatások középpontjába került.
A gyümölcs nagy mennyiségben tartalmaz káliumot, kalciumot, foszfort, vasat, illetve B1-, B2-, B6-vitamint is, melyek hatékonyan támogatják egészségünk megőrzését. A mangosztánban tehát számos olyan alkotórész található, melyek támogatják szervezetünk védelmét a szabad gyökökkel szembeni védekezésben, így segítenek fenntartani a sejtek normál működését.
A készítmény további összetevői gondosan válogatott, hasonlóan kiváló értékkel bíró gyümölcsök sűrítményei, melyek szintén jótékony hatásúak az egészségre, emellett a ZenThonic kellemes ízét is fokozzák.
A ZenThonic dzsúsz
A CaliVita kifejlesztett egy új táplálékkiegészítőt, amelynek a neve Zen Thonic dzsúsz. Az volt a célunk ezen új termék kifejlesztésével, hogy amennyire csak lehet, visszanyúljunk a természethez.
Teljes cikk
Ha Ön már ismeri ezt a becses terméket, akkor örülni fog, hogy ebben a számban újabb ismereteket szerezhet róla. Ha viszont még nem döntötte el, hogy igya-e a ZenThonicot vagy sem, akkor itt elolvashatja, hogy miért jó, ha kipróbálja.
Tényeket szeretnénk felsorolni a mangosztán gyümölcsről és a dzsúsz egyéb gyümölcsösszetevőiről, illetve azok jótékony hatásairól, anélkül hogy az egekig magasztalnánk a ZenThonic dzsúszt vagy eltúloznánk értékeit.
A ZenThonic fő összetevője a mangosztán (lat. Garcinia mangostana) nevű, ázsiai eredetű „csodagyümölcs”, amely kiegészül a hazai gyümölcsök „csodás keverékével”.
A mangosztán délkelet Ázsiában honos ultra-trópusi gyümölcs, antioxidánsokban, enzimekben, vitaminokban és nyomelemekben rendkívül gazdag. Kivételesen nagy mennyiségű xanthont – erőteljes antioxidáns hatású flavonoidot – tartalmaz, de bővelkedik más antioxidáns hatású polifenolokban és katechinekben is.
A mangosztán mellett fekete szőlő-, vörös áfonya-, kék áfonya-, földieper-, málna -, alma- és körtelésűrítménnyel van gazdagítva. Ezek a gyümölcsök igen gazdagon tartalmaznak ellágsavat, fitinsavat, klorogénsavat, anthocyaninokat, valamint létfontosságú növényi rostokat. Mindegyikük önmagában is koncentrált napenergia, továbbá különböző védő- és tápanyagok bő forrása. Együttesen szinte minden vitamint, ásványi anyagot, enzimet és rostanyagot tartalmaznak, amire a szervezetnek szüksége van.
A ZenThonic összetevői révén a tápanyagok (biokémiai alapanyagok) és az élettanilag egészséges rezgések (bioinformatikai tényezők) gazdag tárháza.
Segít a szervezetet öngyógyító képességének megtartásában, illetve annak visszaszerzésében. Hozzájárul ahhoz, hogy testünk valamennyi sejtjének normális alapregulációs feltételei megteremtődjenek. Ennek előfeltétele, hogy kialakuljon elsősorban a laza rostos kötőszövetben az a helyzet, hogy minden sejt képes legyen egymással és az egészséges biokémiai és bioelektromos belső informatikai rendszerrel kommunikálni.
* Miben segíthet a ZenThonic?
* Lelassíthatja az öregedéssel összefüggő folyamatokat.
* Segít az oxidatív károsodás elleni védekezésben.
* Általában fokozza a tápanyagok biohasznosulását.
* Önmagában is teljes értékű, sokoldalú étrendkiegészítő, amely erősen emeli a sejtek biofotonkészletét.
* Frissítő, élénkítő hatású.
* Javítja az erőnléti állapotot.
* Növeli a szervezet önregeneráló, öngyógyító képességeit.
* Hozzájárul a szellem, a lélek és a test harmóniájának eléréséhez.
* A nap energiáját koncentrált formában tartalmazza.
* Segíti az izmok és ízületek regenerálódását.
* A benne lévő flavonoidok védik az immunrendszert és segítik más antioxidánsok, mint például a C- és E-vitamin normál szintre való beállítását.
* Kellemes ízű. Akár desszertekhez vagy gabonapelyhekhez is adható!
A ZenThonic további összetevői
A ZenThonic dzsúszban lévő többi gyümölcs szintén hatékony természetes antioxidáns és immunrendszer-erősítő.
A bogyós gyümölcsök a természet leggazdagabb antioxidáns-forrásai. A természetes körülmények között termő kék áfonya, eper, málna és szeder hatékony betegségmegelőző növényi hatóanyagokat, így ellágsavat, kvercetint, C-vitamint és antociánokat tartalmaz. Ezek a bogyós gyümölcsök egyúttal magas rosttartalmúak is.
A vöröshagymához és almához hasonlóan mostanra már számos bogyós gyümölcsről is megállapították, hogy a kvercetin nevű flavonoid kiváló forrása.
Gyümölcs
Hatás
Fekete áfonya
A fekete áfonyában található antioxidánsok csökkentik a glükóz felszívódását a belekből, fokozzák a glükóz lebomlását, megelőzik a vércukorszint ingadozását, csökkentik a koleszterinszintet, megkötik a szabad gyököket és hozzájárulnak a degeneratív betegségek megelőzéséhez. Hatékony antioxidánsai – mint például a klorogén- és a koffeinsav – lelassíthatják a korral járó idegrendszeri elváltozásokat.
Málna
Bőségesen tartalmaz C-vitamint és ellágsavat. Az ellágsav a daganatkeltő anyagok kiürítésében résztvevő, születési rendellenességeket csökkentő, sebgyógyulást elősegítő és szívbetegséget megelőző hatású, természetben előforduló fenol.
Vörös áfonya
Fogyasztható húgyúti fertőzések kezelésére. A gyümölcs bíborvörös-kékes színanyagai, a proantocianidinek és a flavonok lényeges antimikrobás hatással rendelkező anyagok.
Alma
Kiváló biohasznosulású polifenol, antioxidánsokat tartalmaz, melyek központi szerepet játszhatnak az öregedéssel összefüggő degeneratív folyamatok lelassításában, valamint floridzint, amely a vércukorszint szabályozását segíti.
A ZenThonic dzsúsz egyéb összetevői: kantalup dinnye, körte, rózsaszín grépfrút, narancs, szilva, eper, szeder, aszalt szilva és mazsola.
A flavonoidokról
A flavonoidok az egyéb fenolos szerkezetű vegyületekhez hasonlóan a növényi metabolizmus másodlagos termékei, a növényi sejtekben alapvető védelmi funkciót töltenek be. Laboratóriumi és epidemiológiai tanulmányokban bizonyított kémiai, biológiai és biokémiai hatásaik szerteágazóak. Szerepük a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében megkérdőjelezhetetlen.
Teljes cikk
Bemutatjuk a leggyakrabban előforduló polifenolok és (bio)flavonoidok kémiai tulajdonságait, biokémiai hatásait, beszámol a vegyületek felszívódásával, hasznosulásával kapcsolatos elképzelésekről, betegségmegelőző hatásáról, valamint a különböző kórképeknél bizonyított jótékony hatásáról.
Előzetesként bemutatjuk a polifenolok és bioflavonoidok gazdag tárházát, amelyek a CaliVita legújabb termékében, a ZenThonicban találhatók. Csupán azokat a létfontosságú vegyületeket soroljuk fel A teljesség igénye nélkül, amelyeknek élettani hatása bizonyítottan jótékony szinte minden egészséges és beteg ember esetében. A ZenThonic „sztárgyümölcse”, a mangosteen 17 különböző xanthon jellegű vegyületet tartalmaz. Ez az eddig tudományosan is bizonyított legnagyobb mennyiségű és legszélesebb skálájú xanthontartalom, amely az emberiség által ismert és táplálékként használt gyümölcsökben fellelhető. Ezzel azonban a lista még nem ér véget. A többi gyümölcs, nevezetesen a málna, a kék áfonya, a vörös áfonya, a vörös szőlő, a cseresznye, az alma és a körte is nagyban hozzájárulnak saját flavonoidtartalmukkal a hihetetlenül sokszínű „flavonoidkínálathoz”. Lévén, hogy cikkünk célja csupán egy igen rövid bevezető ebbe az összetett és bonyolult témába, így ezúttal csak néhány flavonoid jótékony hatását emeljük ki. Ezek elsősorban a kék és vörös áfonyában előforduló flavonoidok, amelyek elégséges bevitelével bizonyítottan megelőzhető a szürkehályog, valamint a farkasvakság kialakulása, és megőrizhető az éles nappali látás.
Jótékony hatásukat éreztetik a már kialakuló folyamatoknál esetében is. Emellett baktérium-, vírus-, gomba- és parazitaellenes hatásuk is jelentős. Különösen igaz ez a vörös és kék áfonya flavonoidjaira, amelyek jótékony hatását ismerték már a kolostorokban gyógyító szerzetesnők és szerzetesek is. A vörös és a kék áfonya jótékony hatásainak ismerete Szent Hildegard nevéhez és az általa összeállított Klosterfrau néven ismert recepthez fűződik, amellyel a húgyúti fertőzéseket és a havi ciklusokkal jelentkező különböző zavarokat orvosolta.
17 indok, hogy miért fogyasszunk mangosztán alapú italt
Oxidatív stressz
A jó egészségért és az öregedés ellen folytatott csata ma már háborúvá dagadt. A fő baj az, hogy nem is igazán ismerjük az ellenséget. Sejtjeink, szerveink és szöveteink nap mint nap veszélyes támadásoknak vannak kitéve. Néhány főbűnös éppen saját sejtanyagcserénk terméke, mások környezetünkből és helytelen táplálkozási szokásainkból adódnak.
Teljes cikk
Az élethez oly nélkülözhetetlen oxigén, ha egyszer oxidálódik, halálos méreggé válik. Amikor valamely kémiai folyamat során egy molekula elveszít, esetleg nyer egy elektront, oxidáns keletkezik. Ez a zavart működésű, gonosz kis atom vagy molekula veszélyessé válik, aztán fékevesztett ámokfutásba kezd, és tevékenységét mindenütt elfajulás követi. Tudományosan szólva ez az atom vagy molekula egy ROS (reaktív oxigénfajta), egy szabad gyök, mely betegségeket, immunzavarokat idéz elő, elpusztíthatja a sejteket, módosíthatja a DNS-t, és betegségeket hordozhat. Ha a szabad gyökök elözönlik szervezetünket, az eredmény: oxidatív stressz.
Szervezetünknek minőségi táplálékra van szüksége. Legfőképpen azért, mert a molekuláris és sejtszinten folytatott harchoz „gyalogosok” kellenek, hogy helyben vívják meg a csatát. Szükségünk van fitotápanyagokra: antocianidinekre, flavonoidokra, xantonokra, ásványokra, vitaminokra és antioxidánsokra, méghozzá hatalmas mennyiségben. ERRE ÉPPEN A MANGOSZTÁN A LEGMEGFELELŐBB!
Lássuk csak, miféle antioxidáns és egyéb egészségvédő hatásokkal rendelkezik ez az egyedülálló gyümölcs!
1. A xantonok – ezek a jó minőségű bioaktív antioxidánsok – javítják a sejtek közti kommunikációt még az agyban is, ahol a fitokemikáliák szállítása létfontosságú.
2. A mangosztán proteint (sejtépítőanyagot), zsírt, rostot, hamut, kalciumot, foszfort, vasat, B-vitamint (tiamint), aszkorbinsavat (C-vitamint) tartalmaz. Mindegyikük elősegíti a sejtek megfelelő működését és lassítja az öregedést.
3. A xantonok, melyek nagy teljesítményű „helyreállító” antioxidánsokként is ismertek, gyorsítják az immunválaszokat.
4. A mangosztán összetevői életenergiát adnak, fokozzák az erőt és az állóképességet.
5. Ez a gyümölcslé elősegíti az ízületek és izmok összehúzódását és regenerációját.
6. A flavonoidok és flavonok segítik szervezetünk immunrendszerét más antioxidánsok, köztük a C- és az E-vitamin normál állapotának visszaállításában.
7. A mangosztán kis mennyiségben történő, egyenletes adagolás esetén normalizálja a vércukorszintet.
8. A mangosztánt évezredek óta használják az emésztés segítésére.
9. A mangosztán támogatja a nyirokrendszert a sejtek testnedveken keresztül történő salaktalanításában.
10. Régóta ismert, hogy erősíti a véredényeket, még a hajszálereket is, így azok hatékonyabban juttatják a sejtekhez a tápanyagokat.
11. A benne található antioxidánsok elősegítik a napfény D-vitaminná alakulását.
12. A mangosztán helyreállító xantonjaival enyhíti a fejfájást – a migrént is beleértve.
13. A mangosztán figyelemreméltó xanton antioxidánsai alkalmazkodóképesek, azzá alakulnak, amire szervezetünknek szüksége van. Bioaktív anyagok.
14. A flavonoidok fitokemikáliái (a növények narancs, vörös és bíbor pigmentjei) védik a növényeket, némelyikük nagy teljesítményű antioxidánsokat és más értékes nyomelemeket tartalmaz, melyek védik szervezetünk sejtanyagcseréjét.
15. Fokozza az energiát – jól hat kimerültség esetén.
16. Segít a normál testsúly fenntartásában.
17. Jóízű! Desszertekhez, gabonapelyhekhez és más szokványos élelmiszerekhez keverhető. Könnyű megszeretni, mivel nagy teljesítményű xantonjai észrevétlenül harcolnak az egészségünkért.
Miért éppen most?
Sokan kíváncsiak, hogyan lehetséges, hogy csak most kerültek napvilágra a mangosztánban fellelhető fitotápanyagok értékéről szóló információk, és egyáltalán, miért került ilyen „váratlanul” kereskedelmi forgalomba a mangosztán gyümölcs hazánkban és más nyugati országokban.
A válasz egyszerű: a gyümölcs rosszul szállítható, és jóllehet gyógyhatásai miatt Délkelet-Ázsiában már évszázadok óta használatos, sok ember és vállalat összehangolt csapatmunkája kellett ahhoz, hogy a gyümölcs jóízű ital formájába megjelenhessen a piacon.
Fogyassza, és váljék egészségére!
Szervezetének szüksége van rá.
Figyelmeztetés: A fentiek nem tekinthetők orvosi tanácsnak. Ez a táplálékkiegészítő önmagában nem használható semmiféle humán betegség megelőzésére és gyógyítására. Az eredmények eltérőek lehetnek. Egészségügyi problémákkal minden esetben forduljon orvoshoz vagy táplálkozási szakemberhez. A mikrotápanyagot tartalmazó étrend-kiegészítők hasznosak, de csak minőségi makrodiétával, hatékony testmozgással, stresszmentes életmóddal kombinálva.
A napfény íze
Amit megeszek, abból épülnek fel a sejtjeim? A tegnapi hamburgerre gondolok, és elszörnyülködök. Uram Isten, csoda, hogy még élek!
Teljes cikk
A szervezet biokémiai folyamatai azokkal az anyagokkal „gazdálkodhatnak”, amelyek a táplálékok útján a testbe kerülnek. Aki biztos abban, hogy kiegyensúlyozott, és tápanyagokban gazdag étrenden él, az vagy nagyon szerencsés, vagy csak rosszul tájékozott. A teljes értékű, vitaminokban, ásványi anyagokban, nyomelemekben gazdag étrend összeállítása, ugyanis a modernkor konyhakultúrájában egyre nehezebb, majdnem lehetetlen. Aki igazán biztosra akar menni, táplálék-kiegészítő készítményekhez folyamodik.
Igazi különlegességet e készítmények között a tiszta gyümölcskoncentrátumok képviselnek. A gyümölcs a növények szaporodásának eszköze. Minden növény tudásának képességeinek legjavát tárolja el a gyümölcsében és a benne rejlő magokban. Ez a garancia ugyanis az utódok életben maradására. A zöld nővények fotoszintézisének köszönhetően, a nap sugarainak óriási energiája sűrűsödik a kisebb nagyobb gyümölcsökbe. Minden gyümölcs koncentrált napenergia, amely jelentős mennyiségű védő- és tápanyagot, életerőt tartalmaz. Ez az energia tárolódik a gyümölcskoncentrátumokban.
Na, de milyen gyümölcs? Gyümölcs és gyümölcs között is van különbség. Itt van például a mangosteen. A legenda szerint Buddha fehér elefántja hátáról pillantotta meg a mangosteen gyümölcsöt. Megízlelte, majd megérezve jótékony hatását megáldotta, és az embereknek adományozta, a mennyország ajándékaként. Az ázsiai emberek ezért a mai napig szent gyümölcsnek tartják, és nagyra értékelik. Nem tudni, hogy Buddha áldása tette-e, de a mangosteen olyan hatékony gyógyító erővel bír, hogy a mai napig központi szerepet játszik a dél-ázsiai orvoslásban. Többek között lázcsillapításra és mindenféle fertőzés elhárítására használják. Más trópusi gyümölcsökkel ellentétben, a mangosteennek édes, kellemes íze van. A mangosteen fa trópusi körülmények között 10 év alatt fordul termőre. A kifejlett fák körülbelül 25 méter magasak és minden évben több ezer gyümölcsöt teremnek. Noha Dél-kelet Ázsiában szinte korlátlan mennyiségben hozzáférhető, Európában és Észak-Amerikában kereskedelmi forgalomban eddig nem volt kapható.
A mangosteen gyümölcs nagy mennyiségben tartalmaz különféle antioxidáns hatású anyagokat. Segíti a szervezet öngyógyító képességének megtartását, illetve annak visszaszerzését. Résztvesz a sejtjének normális működéséhez szükséges ideális biokémiai környezet megóvásában.
A mangosteen néhány más gyümölcs kivonatával kombinálva valóságos tárháza a földi javaknak. Tökéletes párosítás mellette a fekete szőlő-, a vörös áfonya-, kék áfonya-, földieper-, málna -, alma- és körtelé.
Ezek a gyümölcsök gazdagok enzimekben, vitaminokban, nyomelemekben, egyéb hasznos vegyületekben és létfontosságú növényi rostokban. Együttesen szinte minden vitamint, ásványi anyagot, enzimet és rostanyagot tartalmaznak, amelyekre a szervezetnek szüksége van.
A gyümölcsök kivonata méregtelenít, tisztít és a böjtkúrák hatásos serkentője, léböjtkúra hatékony kiegészítője. A rostok és gyümölcssavak segítik a megfelelő emésztést és bélműködést, fokozzák az étkezés során kialakuló teltségérzetet. Elősegiti a vérzsírok, a vércukorszint és a vérnyomás szabályozását. A gyümölcsök hataóanyagai kedvező hatást fejtenek ki az idegrendszerre, hangulatjavító hatásuk van. Lassítják az öregedés folyamatát. Támogatják az immunrendszer ellenállóképességét és a szervezet gyulladásgátló mechanizmusait. Erősítik a fogágy kötőszőveteit. Őrzik a szemlencse egészségét és a látás tisztaságának megőrzését.
Abból építkezek, amit megeszek? Mi tagadás, egy minden részletében tökéletes, hamvas gyümölcs mellett a vagdalthús, a belőle kikandikáló ledarált alkotóelemek miatt, komoly esztétikai hátrányból indul. Habár megfelelő arányban mindkettőnek megvan a maga helye az asztalon az egészségért az említett gyümölcsök kivonata vitathatatlanul többet tehet.
Egészségvédelem mangosztánnal
Annak ellenére, hogy a mangosztán nevű trópusi gyümölcsöt még nem túl széles körben ismerik Észak-Amerikában és Európában, s ezeken a helyeken még nem terjedt el a használata az orvoslásban, egészségvédő tulajdonságai felkeltették az emberek érdeklődését, és ezért érdemes többet is megtudni róla.
Teljes cikk
Ebből a cikkből kiderül, hogyan segíthet a mangosztán abban, hogy megőrizzék mentális képességeiket és megalapozzák jó közérzetüket.
Az autizmus és a mangosztán
Szakértők számításai szerint minden századik gyermeket autistaként diagnosztizálnak. Az autizmus olyan viselkedésben nyilvánul meg, mint például az önbántalmazás, a hangulatingadozás, az elszigetelődés, a csökkent verbális kommunikációs képesség. Az autistáknál előforduló tünetek egy része sok más mentális és viselkedési rendellenesség esetén is előfordul. Ezek mindegyike egyéb olyan rendellenességhez is kapcsolódik, amiket az alábbiakban tárgyalunk.
Aminosavak. A kutatók úgy gondolják, hogy a GI-problémákkal küzdő autista gyermekek bizonyos aminosavakból (peptidekből) túl nagy mennyiséget engednek a véráramba, s ez okozza az abnormális viselkedést. Mivel az aminosavak a neurotranszmitterek elsődleges építőelemei (ezek befolyásolják hangulatunkat és viselkedésünket), lehetséges, hogy hat az ember hangulatára és viselkedésére az, ha a szervezetben levő aminosav-egyensúly megbomlik. A mangosztánban levő xanthonok hatékony gyulladásgátló anyagok, segíthetnek az emésztőrendszer egészségének megőrzésében és a létfontosságú aminosavak egyensúlyának fenntartásában.
Létfontosságú zsírsavak. A létfontosságú zsírsavak kritikus fontosságúak a normális agyműködés szempontjából. Abnormális agyfejlődéshez vezethet, ha fiatal korban kevés van belőlük. Ráadásul az olyan neurotranszmitterekre, mint például a szerotonin, szintén hatással lehet a megbomlott zsírsavegyensúly.
Az autista gyerekeknél az omega-6 szint igen magas, az omega-3 viszont alacsony, és ez kapcsolatban van a hiperaktivitással és a gyakori dühkitörésekkel.
Habár az autisták és az autizmushoz kapcsolódó betegségek száma egyre növekszik,
a mangosztán segíthet abban, hogy csökkenjen a gyermekek körében
előforduló ilyen betegségek kockázata.
A mangosztán segítségével meg lehet előzni az oxidációt és meg lehet szüntetni a gyulladásos folyamatokat, amelyeket a zsírsavegyensúly megbomlásával kapcsolatos étkezési problémák okoznak.
Megbomlott melatonin-egyensúly. A kutatások azt mutatják, hogy az autista gyerekek körében gyakori az alvási rendellenesség, ami azt jelzi, hogy autizmus esetén kevesebb melatonin keletkezik, ami befolyásolja a szervezet „belső óráját”. Az abnormális melatonin szint olyan hormonális és biokémiai reakciók sorozatát válthatja ki, amelyek negatívan hatnak a viselkedésre. A melatonin erős antioxidáns is, amely zsírban és vízben is oldódik, s ezzel átlépi a vér/agy határt, és az agysejteket mentesíti az oxidatív stressztől.
Ételallergia. Sok autista páciens érzékeny bizonyos élelmiszerekre. Az autista gyerekeknél gyakran előfordul fokozott GI-permeabilitás, ami lehetővé teszi, hogy az ételekből származó peptidek bekerüljenek a véráramba, s ezek az immunrendszerből abnormális viselkedéshez kapcsolódó reakciókat váltanak ki. A xanthonok gyulladásgátló tulajdonsága pozitívan hathat arra, hogy az autista páciensek allergiás epizódjainak száma csökkenjen. A xanthonok nemcsak a belekben levő gyulladást csökkentik, hanem megölik azokat a parazitákat és baktériumokat is, amelyek a GI-(gyomor-bél)-gyulladást és a szivárgó belek szindrómáját súlyosbítják.
A mangosztán aktív hatóanyagai segíthetnek csökkenteni a depresszió,
a demencia és az alvászavarok kockázatát.
Nehézfémek. Kisgyermekeknél a vér/agy gát – ami megakadályozza, hogy a veszélyes anyagok károsítsák az agyat – csak körülbelül egy évvel a születés után alakul ki teljesen. Egy tanulmány során azt az eredményt kapták, hogy a 18 autista gyerekből álló csoportban 16 személy vérében a toxinmennyiség a felnőttekre vonatkozó maximális toleranciaszintet is meghaladta. Tanulmányok azt is alátámasztják, hogy összefüggés van az autizmus és a magas ólomszint között. A GI-diszfunkciót okozó fokozott áteresztőképesség miatt nagyobb mennyiségű nehézfém hatol át a beleken és kerül be a véráramba. Ez fiatal gyermekeknél megnöveli a toxikus anyagok jelenlétét.
A depresszió leküzdése mangosztánnal
Tudjuk, hogy a depresszió kialakulását sok tényező befolyásolja: elégtelen táplálkozás, emésztési rendellenességek, a zsírsavegyensúly megbomlása, toxicitás, a kortizol- és hormonegyensúly megbomlása, hogy csak néhányat említsünk. A xanthonok enyhíthetik a megbomlott zsírsavegyensúly káros hatásait, és a veszélyes toxinok által okozott károsodást is helyreállítják. A xanthonok csökkenthetik a stresszt, a túl magas kortizol szintet, és segíthetnek a megfelelő hormonegyensúly fenntartásában.
Nyugodtabb alvás a mangosztánnal
A mangosztán juice fogyasztása segíthet, amikor más természetes gyógymód nem segít. A xanthonok csökkentik a fizikai stresszt, szabályozzák a kortizol szintet, egyensúlyban tartják a melatonin szintet és elősegítik a megfelelő metabolizmust az aminosav szint egyensúlyban tartásával. A xanthonok normalizálják a belek áteresztőképességét, amelynek kulcsfontosságú szerepe van az egészséges triptofán szint fenntartásában. A triptofán bizonyítottan növeli az alvás mennyiségét és javítja annak minőségét, s mindezt anélkül teszi, hogy károsan hatna a memóriára és a kognitív teljesítményre, ahogyan azt az alvással kapcsolatos problémák enyhítésére adott benzodiazepin tartalmú gyógyszerek teszik.
Dr. Kenneth J. Finsand funkcionális medicina specialista kutatásai alapján
Mangosztán gyerekeknek
Gyermekeinknek most vagy soha
Gyermekeink egészsége veszélyben van. Nem titok, hogy a valaha alig előforduló problémák – nevezetesen az elhízás és a hiperaktivitás – napjainkban egyre nagyobb számban fordulnak elő a fiatalok körében. Sok szülőnek nincs ideje vagy ereje arra, hogy gyermekét megtanítsa, hogyan kell egészségesen táplálkozni, és manapság a legtöbb gyerek csak olyan ételeket fogyaszt, amelyek „jó ízűek”.
Teljes cikk
Ez rendszerint azt jelenti, hogy magas a zsír- és cukortartalmuk, sok finomított lisztet, tartósítószereket és a mesterséges színező anyagokat tartalmaznak. Ezek a népszerű ételek végül elhízáshoz vezethetnek, továbbá olyan betegségeket okozhatnak, mint a gyermekkori magas vérnyomás. Hosszú távon krónikus betegségekhez is vezethetnek (2-es típusú cukorbetegség, szívbetegség, csont- és ízületi problémák, illetve légzőszervi betegségek).
Egy-két kanálnyi prevenció…
A legtöbb betegség csak akkor okoz tüneteket, amikor elér egy bizonyos súlyossági fokot. Mi lenne, ha mindennap adna gyerekeinek egy-két evőkanálnyi ízletes gyümölcsdzsúszt, ami rengeteg vitamint, ásványi anyagot és betegségmegelőző növényi tápanyagot tartalmaz? A mangosztánfa gyümölcse az egyik legízletesebb, legkeresettebb gyümölcs a világon. Habár tele van jótékony hatású tápanyaggal, a tudósok úgy gondolják, hogy a mangosztán legtöbb egészségvédő tulajdonságát a xanthon nevű vegyületnek köszönheti. A xanthonok számos bioaktív tulajdonsággal rendelkeznek, többek között antioxidáns, gyulladásgátló és antibiotikus hatásúak.
Az alábbiakban csak néhányat említünk a sok probléma közül, amelyek legyőzésében a mangosztándzsúsz segíthet.
ADD és ADHD
A tudósok úgy vélik, hogy sok viselkedési rendellenesség okozója a hiányos táplálkozás, s ez az első terület, ahol a mangosztán a gyerekek segítségére lehet. Sokféle életfontosságú tápanyag ízletes forrása. Ahelyett, hogy az ADD-t vagy az ADHD-t gyógyszerekkel gyógyítaná, próbálja gyermekét megfelelően táplálni.
Egészséges életvitellel kombinálva a mangosztán rendszeres fogyasztása segíthet gyermekeinket egészségessé és boldoggá tenni.
Rákmegelőzés
Nemrégiben végzett japán kutatások szerint a mangosztánban található xanthonok erős rák- és tumorellenes hatással rendelkeznek – függetlenül attól, hogy a daganat rákos vagy jóindulatú – tehát gyermekeinknek ez a legjobb kúra. A mangosztándzsúsz rendszeres, napi fogyasztása segítheti szervezetük természetes ráklegyőző mechanizmusát.
2-es típusú cukorbetegség
Napjainkban a cukorbetegség a gyermekeinkre leselkedő legveszélyesebb betegség. A mangosztándzsúszt a 2-es típusú cukorbetegségben szenvedő felnőttek és gyerekek is fogyaszthatják. A xanthonok rendelkeznek azzal az egyedülálló képességgel, hogy sejtszinten lelassítják és megállítják az inzulinrezisztenciát. Igen gyakran megtörténik, hogy pár perccel a mangosztán elfogyasztása után a beteg vércukorszintje akár 100 ponttal is esik.
Depresszió
A depresszióban szenvedő gyerekeknél a mangosztán bámulatos eredményeket produkál. A mangosztán következetes, napi fogyasztása segíthet szabályozni a szervezet szerotonin- és tryptophanszintjét, és mivel sokféle fontos tápanyagot tartalmaz, elősegítheti a gyerekek általános jó közérzetét és jó egészségét.
Hasmenés
A mangosztán antibiotikus és gyulladásgátló tulajdonságai segíthetnek elpusztítani a hasmenést okozó kórokozókat. Megszüntetik a fertőzések gyulladásos hatásait is. További előnyös hatása, hogy pótolja a hasmenés során eltávozott tápanyagok jelentős részét.
A mangosztán gyümölcs botanikai elsősegélykészlet,
amivel jól lehet kezelni a ficamokat, duzzanatokat, égési sérüléseket,
a heveny fájdalmat, a rovarcsípést és kisebb horzsolásokat, sebeket.
A mangosztán és az autizmus kapcsolata
Az orvosok közül sokan gyógyszereket írnak fel a kisgyerekek körében előforduló autizmus kezelésének kiegészítésére. Csak ritkán találkozni olyan orvosokkal, akik megértik, hogy hosszú távon nem a gyógyszeres kezelés a legjobb gyógymód. Meg kell fontolni olyan táplálékkiegészítők alkalmazását, amelyek a zsírsav, az aminosav, a szerotonin és a tryptophan egyensúlyára hatnak. A mangosztándzsúsz kiegyensúlyozott és pozitív módon hat ezekre a területekre.
Láz
A láz olyan természetes mechanizmus, amelyet szervezetünk önmaga védelmére használ. A mangosztán olyan képességgel is rendelkezik, ami meg tudja szüntetni a máj vérbőségét, és ez segít abban, hogy a testhőmérséklet normalizálódjon. A mangosztán a béltraktusban is megszüntetheti a lázas állapothoz vezető gyulladást.
A mangosztán gyümölcs nagyon hasznosnak bizonyulhat sokféle
gyermekkorban előforduló betegség gyógyításában is,
többek között fertőzések, láz, hasmenés, megfázás/influenza, asztma és fogfájás esetén.
Bőrproblémák
A bőrben felhalmozódó toxinok sokféle bőrproblémát okozhatnak. A xanthonok májméregtelenítő tulajdonságai olyan módon segíthetnek ilyen jellegű problémák esetén, hogy eltávolítják a toxinokat és visszaadják a bőr egészségét.
Torokfájás
Itasson meg (6–12 éves) gyermekével a nap folyamán legalább 8 kanálnyi (2 dl) szűrt vizet 30 mililiter mangosztándzsússzal. A gyerek 30 percenként gargarizáljon a dzsússzal, míg a fájdalom el nem múlik, azután már naponta egyszer vagy kétszer is elég. Ha gyermeke 6 évesnél fiatalabb, akkor naponta legalább 1 dl vízzel kevert dzsúszt igyon cumisüvegből vagy csészéből. Ha cumisüveget használ, érdemes leszűrni a dzsúsztt, hogy kiszűrje belőle a magokat.
Dr. Kenneth J. Finsandnek, a funkcionális orvoslás szakértőjének kutatásai alapján
Figyelmeztetés: A fentiek nem tekinthetők orvosi tanácsnak. Ez a táplálékkiegészítő önmagában nem használható semmiféle humán betegség megelőzésére és gyógyítására. Az eredmények eltérőek lehetnek. Egészségügyi problémákkal minden esetben forduljon orvoshoz vagy táplálkozási szakemberhez. A mikrotápanyag-étrendkiegészítők hasznosak, de csak minőségi makrodiétával, hatékony testmozgással, stresszmentes életmóddal kombinálva.
Dr. Kenneth J. Finsandnek