Egy átlagos felnőtt szervezete kb. 2,5-5 g vasat tartalmaz. Ennek legnagyobb része a vérben hemoglobinhoz kötött, másik része ferritinben, hemosziderinben, mioglobinban és különböző enzimekben található. A vas legfontosabb és talán legközismertebb feladata a vérben a hemoglobinhoz kötött oxigén szállítása. Elsősorban tehát a hemoglobintól függ, mennyi oxigén jut el a sejtjeinkhez.
A vasnak emellett számos más, kevésbé ismert feladata is van a szervezetben. Részt vesz az energiatermelő folyamatokban, szükséges a sejtosztódáshoz, valamint szerepet játszik az immunrendszer egészséges működésében is.
A vasat legjobb kelát formában magunkhoz venni. A kelátképzés az a folyamat, amelynek során az ásványi anyagok emészthetővé, a szervezet számára jól hasznosíthatóvá válnak. A készítményben levő kelátkötésű kémiai forma a vas-fumarát az étrend-kiegészítőkben gyakran használt vas-szulfáttal szemben nem okoz székrekedést. Az olyan korszerű vaskészítmények, mint például az Iron Plus, kiegészítésképp C-vitamint és bioflavonoidokat is tartalmaznak, mivel ezek segítik a vas felszívódását és erősítik hatását.
Legyen erős, mint a vas!
5 gramm! Nagyjából ennyi kell az emberi szervezetnek vasból. Összehasonlításképpen egy 80 kilós felnőtt testében vízből ennek a mennyiségnek a tízezerszerese van jelen, kb. 50 kilogramm. Mi múlik akkor ezen az 5 gramm vason? Az ember élete!
Teljes cikk
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) felmérése szerint világszerte 500-600 millió ember szenved vashiányra visszavezethető vérszegénységben, aminek genetikai, környezeti és táplálkozási okai vannak. A vashiány okozta vérszegénység veszélyét nehéz lenne túlbecsülni, hiszen ez az állapot csökkenti például az agyhoz, a szívhez, a májhoz, az izmokhoz és a többi testszövethez eljutó oxigén mennyiségét.
A vas mennyisége függ a testsúlytól, a nemtől és a vérfesték (hemoglobin) mennyiségétől is. A szervezet tartalékainak kiürülése kezdetben nehezen észlelhető. Később azonban megjelennek az első figyelmeztető tünetek: sápadtság, fáradékonyság, szédülés, kedvetlenség, apátia, formájában. Súlyosabb esetben szapora szívverés lép fel, csökken a szellemi és a fizikai teljesítőképesség.
Nemzetközi statisztikák szerint a gyerekek egynegyede vashiány- betegségben szenved, melynek alapja a csecsemőkorra nyúlik vissza. A magzat, illetve a csecsemő a szoptatás ideje alatt kizárólag az édesanya testének vaskészleteit használja. A vashiány a fejlődésnek ebben a szakaszában esetenként visszafordíthatatlan fejlődési rendellenességet okoz az agyi és idegi funkciókban. Különösen koraszülöttek, ikerbabák, és túl gyorsan növő gyermekek vagy a beteg csecsemők veszélyeztetettek. Már a csecsemő kedélye is megváltozik, nyugtalanná, síróssá, vagy épp túl csendessé válik. Kevesebbet mozog, étvágya csökken, bőre szárazzá válik, kirepedezhet, sápadt lesz, haja töredezett, hullhat. Kisgyermekeknél a fizikai és értelmi fejlődés visszamaradása figyelhető meg a kortársakhoz képest. Tanulási zavar jelentkezik, csökken a figyelem, az összpontosítás és a koordinációs készség, illetve általában az intelligenciaszint. Árulkodó külső jel esetükben is a haj töredezettsége, a körmök repedezettsége.
A vas nélkülözhetetlen a test növekedéséhez, erősíti a betegségekkel szembeni ellenálló képességet, elejét veszi a krónikus fáradtságnak, és képes visszaadni a bőr természetes feszességét. Pótlásával a vashiányos vérszegénység megszüntethető. A vas ezen kívül az életfunkciókat fenntartó enzimek alkotórésze. Hiányával életfontos funkciók sérülhetnek.
A szervezet nem képes vasat önmaga előállítani, csak táplálék útján jut hozzá. Az átlagos napi táplálék mintegy 10-15 mg vasat tartalmaz, aminek kb. 10%-a szívódik fel a belekből. Egészséges embernél ez a mennyiség elegendő a napi felhasználás pótlására. A már kialakult vashiány esetében azonban ez már kevés. Ilyenkor a hiányt vaskészítménnyel kell pótolni.
Vashiányos állapot alakul ki, az alábbi rizikófaktorok esetén:
* eleve kis mennyiség az étrendben
* valamilyen okból elégtelen felszívódás
* speciális élettani állapot miatt fellépő fokozott vas igény (például terhesség és szoptatás idején)
* hirtelen testnövekedés
* drasztikus fogyókúra
* vérvesztés (menstruáció, vérzés, például aranyeres csomóból)
* hemoglobinvesztés
* az elfogyasztott táplálékban a vas felszívódását gátló anyagok jelenléte (ilyenek a fitátok, a gabonafélékben, a dióban és a hüvelyesekben
* túl sok szója, kávé vagy tea fogyasztása
A nők havonta csaknem kétszer annyi vasat veszítenek, mint a férfiak. Ezért többet is kell felvenniük. A terhes anyáknak azonban még ennél is több vas kell magzatuk egészséges szellemi és testi fejlődéséhez. Felelősségük a vas pótlásában ennél fogva rendkívüli! Míg egy nő átlagos vasszükséglete 15 mg naponta, addig egy terhes vagy szoptató anyáé napi 50 mg. Szinte képtelenség annyi élelmet fogyasztani, amennyi ezt a különleges szükségletet fedezné, hiszen 1000 kalória értékű kiegyensúlyozott étrend is csak 6 mg vasat tartalmaz.
Tapasztalatok szerint a csecsemők, a gyermekek, a tinédzser lányok, a terhes asszonyok, az idős és a sportoló nők 10-50 százaléka kerül vashiányos állapotba. Elmondhatjuk, hogy a kalcium mellett a vas a másik olyan elem, amely leginkább hiányzik a nők étrendjéből.
A vas tartalmú készítményeket éhgyomorra vegyük be - és ne tejjel, hanem például narancslével, mert úgy jobban felszívódik. A legtöbb vas a húsételekben, a belsőségekben, a halakban és a tojássárgájában van. Számos anyag segíti a vas hasznosulását. Legfontosabb közülük a C-vitamin, ami éppen ezért a vaspótlásra szolgáló, legkorszerűbb készítményekben megtalálható. További közkedvelt előnye a kelát kötésű vaspótlásnak, hogy nem okoz, már esetekben oly gyakran tapasztalható, kellemetlen székletrekedést.
Az USA-ban például, a serdülő, és a felnőtt nők mindössze 18%-a fogyasztja a kívánatos mennyiség 100%-át vasból. Fiatal fiúk 40%-ának, a felnõtt férfiak 88%-nak tökéletes a vasellátottsága. Férfiaknál a napi veszteség is kisebb, mint a nőknél.
Mindebből arra következtethetünk, hogy a vashiány tipikusan női probléma, amivel nem szembenézni, gyengeség. Minden nőnek saját és családja iránti felelőssége, hogy legyen erős – mint a vas!
Figyelem!
* Bár egészséges emberben a vas felszívódása gyomor-bélrendszeri kontroll alatt áll, tartós, nagy mennyiségű szedése betegséghez vezethet (hemokromatózis).
* Terhes és szoptató anyáknak a vaskiegészítők szedését ajánlatos megbeszélniük az orvosukkal.
* Azok a férfiak, akik komplex multivitamint szednek, csak vashiányos állapot esetén szorulnak külön vaskiegészítésre.
* A jobb hasznosulás érdekében előnyösebb olyan készítményből pótolni a vasat, mely kelát formában tartalmazza azt, vagyis úgy, ahogy az a szervezetben is előfordul
* Szerves vaskelát készítmény E-vitaminnal együtt is szedhető, egyik sem veszíti el hatását
* a fémek ebben a formában fordulnak elő az élő anyagban: pl. a vérben a hemoglobin.
* A vas hasznosulása romlik reumás betegségek, gombás megbetegedések és krónikus herpesz esetén. Ezért a napi vasbevitelt ezen betegségek esetén növelni kell.
* A Journal of Orthomolecular Medicine közlése szerint fertőzés esetén nem tanácsos vasat szedni, mivel a baktériumok növekedéséhez is kell vas. A szervezet a vasat infekció esetén raktározza és nem hasznosítja. Csak a láz megszűntével és a fertőzés lezajlása után folytassuk a vaspótlást. A multivitaminok továbbra is adhatók.
* A szervek és szövetek fokozott vastartalma a szabadgyökök keletkezését fokozza, így nő az antioxidáns igény.