Ginzeng - A hosszú élet gyökere
A közép-európai ember ismerete még mindig kevés a Távol-Keletről. Amit tud, vagy tudni vél az ottani emberek kultúrájukról, azt leginkább filmélményeiből meríti. A harcművészetekben való nyilvánvaló jártasságukon túl a filmekből az is kiderül, hogy arrafelé sok tisztelettel övezett, hosszú fehér szakállú ember él. Téves nyomon jár, aki azt gondolja, azért, mert ott korán őszülnek. Nem, inkább sokáig élnek. A jó karban lévő matuzsálemek többszörös tradíciókat igazolnak vissza. Az élethosszig tartó intenzív testmozgás, na és persze a ginzeng gyökér fogyasztásának kultuszát.
Teljes cikk
A táplálkozásban és gyógyításban több mint 5000 éve használják szerte a világban a különféle ginzengeket. Koreában, Szibériában, Indiában, Thaiföldön, Brazíliában, Amerikában különböző növényeket, hívnak a hatásbeli hasonlóságok miatt „ginzeng”-nek. A legkeresettebb közülük a Koreai ginzeng (Panax ginseng). A távol-keleti – főleg a kínai – orvoslásban szinte mindenre ezt használják.
A többezer éves kínai tapasztalatok alapján nem egy-egy betegség kezelésére kell fogyasztani, hanem a szervezet általános állapotának javítására. A ginzeng, javítja a gondolkodást, normalizálja a magas vagy az alacsony vérnyomást, gátolja a vérszegénységet, csökkenti az ízületi gyulladást, megszűnteti az emésztési zavarokat, gyógyítja az impotenciát, az álmatlanságot és a fáradtságot, fokozza az elégtelen vérkeringést és kivédi a hipoglikémiát, a vér cukortartalmának csökkenését. A belső elválasztású mirigyekre hatva jelentősen fokozza a szexuális teljesítményt, és optimalizálja az anyagcserét. Általában serkenti a szellemi és a fizikai erőt. A ginzengek rendszeres szedése növeli a szervezet ellenálló képességét a kedvezőtlen környezeti hatásokkal és a túlzott megterhelésekkel, a „stresszel” szemben. Egyes betegségek tüneteit jelentősen csökkenti.
Lehet hideg, lehet meleg, lehet valaki fáradt, lehet ideges, felütheti fejét fertőzéses vagy egyéb jellegű gyulladás, magas vagy alacsony vérnyomás – a ginzengek segítenek. Az univerzális gyógyító erő a növények színes hatóanyagtartalmának köszönhető. A ginzengek hatása főleg a szervezet szteroid-hormonjaihoz hasonlító hatóanyagoknak, a „ginzenozidok”-nak tulajdonítható, melyekből a koreai ginzeng több, mint 20-félét tartalmaz. Minél öregebb a ginzeng, annál jobb minőségű, annál több benne a hatóanyag. A koreai ginzeng esetében például az igazi minőséget az jelzi, ha a kivonat öt-hétéves növényből készült.
Mindemellett a rendszeres ginzeng-fogyasztás, bizonyítottan csökkenti a vér és a máj koleszterinszintjét, így hatékony fegyver a mindenkit fenyegető szív-érrendszeri betegségek megelőzésében is. Elősegíti továbbá, hogy a szervezet jobban hasznosítsa a táplálékkal felvett vitaminokat és az ásványi anyagokat. Nagyon fontos, hogy ezek a nélkülözhetetlen tápanyagok a lehető legjobban felszívódjanak, illetve hasznosuljanak. Vitaminok és ásványi anyagok nélkül a szervezet nem képes feldolgozni, illetve energiává átalakítani a fehérjéket, a szénhidrátokat és a zsírokat sem.
Kísérletekben bebizonyosodott, hogy a ginzeng fokozza az agytevékenységet, emeli az adrenalin-kibocsátást. Az agyat éberebb állapotban tartja, ezáltal késlelteti a fáradtság megjelenését. Edzés és verseny közben a ginzeng hatására a szervezet kevesebb glikogént, viszont több szabad zsírsavat (testzsírt) használ fel energiatermelésre. Kiderült az is, hogy a ginzeng javítja a tüdő teljesítőképességét és az oxigén-felhasználással összefüggésben, jelentősen csökkenti a vér tejsavszintjét, így a sportoló kevésbé fárad el.
Kortól és nemtől függetlenül mindenkinek hasznos lehet a rendszeres ginzeng-fogyasztás. Nem véletlen, hogy Kínában “életgyökérként” is emlegetik a ginzenget. Használata igen előnyös az öregedési folyamatok fékezésében, az életerő és az életkedv megőrzésében. Belegondolni sem merek, milyen felfordulást eredményezne a közép-európai nyugdíjas otthonok rendjében, ha a lakók rendszeres ginseng fogyasztókká válnának.
Figyelmeztetések, ellenjavallatok, mellékhatások:
* A gyógynövény-készítmények általában lassabban, de tartósabban fejtik ki hatásaikat, mint az analóg szintetikus készítmények, ezért a hatás csak néhány napi szedés után jelentkezik.
* A ginzengnek a javasolt adagban nincsen ismert mellékhatása, de a hatóanyag iránt előfordulhat egyéni érzékenység.
* A javasolt adagnál nagyobb adagok tartós szedése ún. „ginzeng-abúzus” szindrómát okozhat, melynek tünetei: alvászavarok, vérnyomás-ingadozás, mellfeszülés, férfiaknál mellnagyobbodás, menopauzában pecsételő vérzés. Ilyen esetekben a szedést azonnal fel kell függeszteni, majd néhány havi kihagyás után a javasolt adaggal lehet folytatni.
* Állandó orvosi felügyeletet igénylő krónikus betegségekben szenvedők, a készítmény szedését minden esetben beszéljék meg kezelőorvosukkal.
* Jóllehet a ginzeng nem gyógyszer, a magas vérnyomástól szenvedőknek és a szívbetegeknek megszokott gyógyszereik és a ginzeng együttes alkalmazását érdemes megbeszélniük a kezelőorvosukkal.
* Az alacsony dózisú ginzeng emelheti, a nagy dózisú csökkentheti a vérnyomást.
* Fontos tudni, hogy a ginzeng bélben oldódó bevonatú tabletta vagy kapszula formában a leghatékonyabb. A különféle alkoholos kivonatok ginzengtartalma nem mindig megfelelő minőségű és hatásfokú.